Március 22-ig lehet regisztrálni a XVI. EFIKOT-ra

Március 22-ig lehet regisztrálni a XVI. EFIKOT-ra

Elkezdődött a visszaszámlálás az Erdélyi Magyar Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozójára (EFIKOT), március 22-ig lehet regisztrálni teljes jeggyel a konferenciára. A végleges program és az előadók listája már elérhető a rendezvény weboldalán (efikot.rif.ro) – tudtuk meg Márton Panna szervezőtől.

Idén XVI. alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) az EFIKOT-ot, amelynek ezúttal Székelyudvarhely ad otthont március 24-26. között. Ebben az évben a kék- és zöldgazdaság a központi téma. Számos új, még kiaknázatlan lehetőséget tár fel előttünk ez a világ, hiszen a legújabb trendek is efelé mutatnak. A zöldgazdaság senki számára nem ismeretlen fogalom, viszont a kék – úgy is mondhatnánk a még zöldebb – már igen. A XVI. EFIKOT előadói az ágazat szakértői, erdélyi és magyarországi meghívottak, számos érdekes és hasznos bemutatóval ismertetik a témát.

A hagyományos plenáris előadásokat négy szekció követi. A négy szekcióelőadás célja, hogy részletezze az adott területeken felvetett témákat, reflektáljon bizonyos problémákra. A négy szekció a CSR (társadalmi felelősségvállalás), a Vállalkozz korlátok nélkül, a Lehetőségek az újrahasznosításban, illetve az Innováció. A regisztrációval kapcsolatos információ az EFIKOT honlapján vagy Facebook-oldalán olvasható (http://efikot.rif.ro/regisztracio-2017).

MÜTF Oktatási Központ

Postacím: Székelyudvarhely,Kőkereszt tér 1.
Tel./Fax: 004-0266-219760
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weblap: http://www.mutf.ro

 

Elérhetőség, ügyfélfogadás

Egyetemi képzések, II. emelet, 23-as iroda
Tel. +40 769 019 497
Tanfolyamok, II. emelet, 24-es iroda
Tel., fax +40 769 019 383
VitaMAG, Földszint
Tel., fax +40 769 019 495
Titkárság, II. emelet, 24-es iroda
Tel./Fax: +40 266 219 760

Tanulmányi osztály

Titkárság
Felnőttképző iroda

Hétfő nincs ügyfélfogadás 9,00 – 16,00
Kedd 10,00 – 14,00 9,00 – 16,00
Szerda 10,00 – 14,00 9,00 – 16,00
Csütörtök 12,00 – 16,30 9,00 – 16,00
Péntek 12,00 – 17,30 9,00 – 16,00
Szombat 09,00 – 12,00 -