Hobbivarrás-tanfolyam

Hobbivarrás-tanfolyam

Tervezett kezdés: 2017. október 9.

Jelentkezési határidő:
2017. szeptember 29.

A hobbivarrás bűvöletében – légy saját magad varrónője!
Hobbivarrás-tanfolyammal bővítette a képzési palettáját a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ – tájékoztatott Göthér Orsolya projektfelelős. Az 50 órás képzés során főként a gyakorlati tudásra fektetik a hangsúlyt, olyan hétköznapi praktikákra, amelyeket az érdeklődők a mindennapokban is kamatoztatni tudnak. A tanfolyamot főleg olyan kezdőknek ajánlják, akik hobbi-szinten szeretnének varrni tanulni, ugyanakkor azoknak is, akik varrástudásuk fejlesztését tervezik. A gyakorlatra egy jól felszerelt műhelyben kerül sor (az Interlock varrodájában), ahol a kreatívkodni vágyó hölgyek (vagy akár férfiak) varrógép mellett sajátíthatják el a varrás fortélyait és alkalomadtán egy maguk által megtervezett darabot is elkészíthetnek.

A tanfolyam lebonyolításában olyan szakemberek vesznek részt, akik életében a szabás-varrás-kreatívkodás nem csupán a szakma hivatalos gyakorlását, hanem a civil mindennapok részét is jelenti. Szász Anna Dalma textilmérnökként dolgozott egy helyi készruhagyárban, ma már anyukaként a családtagokkal közösen készít ruhákat, a tervezéstől a varrásig.


Varrás közben egyetlen dologra összpontosíthatunk, kapkodás nélkül létrehozhatunk valamit, ami csak a miénk – meséli lelkesen Dalma. – Nagyon jó szembesülni önmagunk alkotó erejével, erőt ad az őrült hétköznapokhoz. Minden egyes elkészült darab öröm és tapasztalat. Kitartásra tanít, meg kell dolgozni az eredményért itt is, de mindent mi irányítunk, a saját ízlésünk és tempónk szerint. Mindenkinek jár az „én idő”…
A kézzel varrás például bárhol bármikor űzhető, nem kell átrendezni a lakást a gépek miatt, nem kell megvárni, amíg elalszik a gyerek, a fotelben ülve is lehet alkotni. Ez maga a nyugalomsziget ebben a rohanó világban.
Megtapasztalhatjuk azt is, hogy mennyire jó érzés felvenni a saját magunk által készített ruhadarabot.  Sajnos, elég sok nő nem talál alakjának, illetve méretének megfelelő ruhát. Ennek ellenére sokszor előfordul, hogy az üzletben, hirtelen elvarázsolva a ruha szépségétől felpróbáljuk, meg is vesszük, majd otthon szomorúan vesszük tudomásul, hogy az nem is áll olyan jól. Ilyenkor egy-két trükkel hozzánk illővé tehetjük. Ha pedig magunk készítjük, addig alakíthatjuk, amíg jó lesz.
Körülvehetjük magunkat saját készítésű textiltárgyakkal, amennyiben ezek egymáshoz illő anyagokból készülnek, különleges harmóniát varázsolnak otthonunkba.
Külön kiemelném a gyerekszoba dekorálását, rengeteg olcsón kivitelezhető kreatív ötlet létezik, amivel barátságossá tehetjük csemeténk kuckóját. Ha már nagyobb a gyerek, be lehet őt is vonni a díszítgetésbe. Így már tartalmat is adunk az együtt töltött időnknek, ugyanakkor fejlődik a gyerek koncentrációs és finommotorikus képessége, kézügyessége, térlátása. S így talán majd neki is lesz egy szuper hobbija...
A varráshoz nem kell művésznek lennünk, de szükségünk van némi anyag- és gépismeretre, amit nem nehéz megszerezni. Tehát semmiképp sem nevezhetjük önbutító tevékenységnek, sokkal inkább bővülnek általa az ismereteink, beléphetünk egy olyan világba, ahol a saját magunk ötleteit valósíthatjuk meg – összegzi Szász Anna Dalma.

Bővebb információ: 0769 019 383, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

MÜTF Oktatási Központ

Postacím: Székelyudvarhely,Kőkereszt tér 1.
Tel./Fax: 004-0266-219760
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weblap: http://www.mutf.ro

 

Elérhetőség, ügyfélfogadás

Egyetemi képzések, II. emelet, 23-as iroda
Tel. +40 769 019 497
Tanfolyamok, II. emelet, 24-es iroda
Tel., fax +40 769 019 383
VitaMAG, Földszint
Tel., fax +40 769 019 495
Titkárság, II. emelet, 24-es iroda
Tel./Fax: +40 266 219 760

Tanulmányi osztály

Titkárság
Felnőttképző iroda

Hétfő nincs ügyfélfogadás 9,00 – 16,00
Kedd 10,00 – 14,00 9,00 – 16,00
Szerda 10,00 – 14,00 9,00 – 16,00
Csütörtök 12,00 – 16,30 9,00 – 16,00
Péntek 12,00 – 17,30 9,00 – 16,00
Szombat 09,00 – 12,00 -